Farkasok órája/Vargtimmen/Hour of the Wolf (1968)

Johan Borg (Max von Sydow), a festőművész és Alma (Liv Ullmann), a felesége egy magányos szigetre vonulnak vissza. Johan festeni akar, felesége pedig a házimunkát végzi. Egy nap, amikor Johan éppen nincs otthon, Alma hirtelen egy idős nőt pillant meg a házuk előtt, aki azt javasolja neki, hogy olvassa el Johan naplóját - majd eltűnik. A naplóból Alma megtudja, hogy Johan másokkal is találkozott már a szigeten, és ezen személyek egyike meghívta őket a szárazföld túloldalán lévő kastélyba, vendégségbe. A pár a kastélyban meglehetősen furcsa figurákkal találkozik; Johan egy idő után egyre szótlanabbá válik, Alma azonban közli vele, nem engedi, hogy vendéglátóik közéjük álljanak. Vajon kik lehetnek a kastély különös lakói? És mi köze lehet mindehhez Veronica Voglernek, aki korábban Johan szeretője volt? Minden kiderül (?), ha „elérkezik a farkasok órája, amikor a legtöbb ember hal meg, a legtöbb gyermek születik, amikor támadnak rémálmaink, és ha ébren vagyunk, félünk…”

Elolvasom »

Álmatlanul/Non ho sonno/Sleepless (2001)

1983-at írunk, amikor egy fiú végignézi anyja brutális meggyilkolását. Egy idős zsaru (Max von Sydow) megígéri neki, hogy amíg él, üldözni fogja az elkövetőt, akinek még két másik áldozata is van. Tizenhét év telik el, amikor a gyilkosságok folytatódnak, holott a rendőrség szerint egy folyóban talált holttest a gyilkosé volt. Az illető, aki a „gnóm” becenévre hallgat, mindig más módszerrel öl, és különös, állatokat formáló papírkivágásokat hagy maga után a helyszínen.

Elolvasom »

Álomküzdők/Dreamscape (1984)

A filmgyártás kezdete óta elő-előkerülnek korszakalkotó darabok, amelyek nem csak jobbak aktuális társaiknál, de bizonyos fokig meg is előzik a saját korukat, hiszen valós értékeiket vagy csak később fedezik fel, vagy pedig a megjelenésüket követő évtizedekben feldolgozzák témájukat, miközben a remek alapkoncepciót alkalmazva, és a fejlődő technikával a lehetőségeket abszolút kiaknázva zsebelik be az elismerést, miközben az eredeti mű sajnos sokszor teljesen feledésbe merül.

Ugyan ezek után rengeteg címet fel lehetne sorolni, de inkább maradjunk a cikk tárgyánál, amelynek vitathatatlan kapcsolata van az amúgy tényleg remek, 2000-es A sejttel, amit a klipes Tarsem Singh  álmodott a nagyvászonra, miután már vélhetőleg sokadszorra nézte meg a koncepciót adó Álomküzdőket (Mark Protosevich íróval együtt), amelyet anno még a királyi is leadott, ezzel pár rémálmot okozva fiatal nézőinek, akik a tiltások ellenére ébren maradtak a késői időpontig, hogy újabb élménnyel legyenek gazdagabbak, miközben a tiltott gyümölcsöt falják. Közéjük tartoztam én is.

A kicsit balhés Alex Gardner-t (Dennis Quaid) felkeresi egykori doktora és barátja, Dr. Paul Novotny (Max Von Sydow), akivel közösen kezdték el a kutatásokat, amely az emberi álmokról, és azok összekapcsolódásáról szól. Az agykutató központ orvosai számítógépek segítségével képesek beléptetni egymás álmába az alanyokat, akik így nem csak részt vesznek a másik fél „gondolataiban”, de képesek arra a hatásukat is kifejteni. Alex és Paul először szimpla betegeken igyekszik segíteni – egy férfi folyton a csalfa feleségéről álmodik, aki megcsalja őt; egy kisfiú, aki mindenféle borzalmat rajzolgat napközben, éjszaka kígyószörnyeket és hasonló retteneteket lát álmában –, miközben arra is rájönnek, hogy akit ilyen közös álom alatt ölnek meg, az a valóságban is meghal.

A projekt sikerességéről tudomást szerezve látogat el az elnök is az intézetbe, ám mielőtt Alexék megszabadíthatnák rémisztő álmaitól, Gardner és Novotny ráeszmél, hogy az elnököt nem azért csalták hozzájuk, hogy gyógymódot kapjon rémálmaira, hanem azért, hogy egy másik személy merényletet kövessen el ellene.

Gondolom, pár motívumnál felkaptátok a fejeteket. Belépés egymás gondolatába, a borzalmas álmoktól szenvedő kisfiú… bizony-bizony, nem volt véletlen, hogy A sejtet hoztam fel példaként. Bár a teljes összképet figyelembe véve a majd’ két évtizeddel később készült mozi orrhosszal vezet, köszönhetően a fiatalos és dinamikus, látványorgiát kínáló megoldásoknak, azért az Álomküzdőket sem kell lesajnálni. A készítők ugyanis nem mentek a szomszédba némi ismertségért és profizmusért, elég csak a főszereplőkre gondolni (Quaid, Sydow, valamint Christopher Plummer), ám ezen felül a mellékes szerepeket is igazi karakterszínészek alakítják (George Wendt a House-ból, Peter Jason több Carpenter-filmből, valamint Chris Mulkey).

Joseph Ruben rendezőt sem véletlenül jelölték többször is különféle díjakra (közülük egyet meg is nyert, méghozzá pont az Álomküzdők kapcsán) – később neki köszönhettük A mostohaapát, az Egy ágyban az ellenséggel-t, vagy éppen a Felejtést. Minőségi összetevökből tehát nincs hiány, és bár a zenét is nagy név szerezte, mivel az ezúttal nem sokat tesz a mozihoz, így talán felesleges is a megemlítése.

Összességében az Álomküzdők igazán színvonalas film. Alapvetően egy politikai krimi lenne, ám a szimpla „a szervezett rosszakarók el akarják tenni láb alól az elnököt”-koncepció ezúttal egy üde és friss ötletre lett elcserélve, amely okozhat néhány borzongató pillanatot is. Az effektek ugyanis nem rosszak… jó-jó, a kígyószörny egy-egy felvételének stop-motion trükkjei Harryhausen mozijait idézik (mondjuk azok még a nyolcvanas évek elején is ütöttek, szóval elmaradottságról nem beszélhetünk), ám néhány véresebb jelenet igazán remekül lett megoldva (szív kitépése, zombik a vonaton), az álomvilágok vizualitása pedig vitán felül elsőrangúnak mondható.

A vérengzésekkel együtt az Álomküzdők a második PG-13-as besorolású film lett a megváltoztatott/megújított MPAA-korhatárok szerint (kevesebb mint egy héttel a legelső mozi után, ami a szintén nagyszerű Vörös hajnal volt), így néhány jelenet kurtítva lett (többek közt Alexék vonatos szexelése, illetve a megcsalt férj asszonyának mellei kerültek vágólistára), ami sajnálatos módon Amerikában tartós állapotnak bizonyult, hiszen a film azóta is ezen vágott formájában hozzáférhető – igen, dvd-n is.

Az Álomküzdőket Amerikában (sajnos) az Image forgalmazza, így a mozi átlagos (egészen szép) képpel, angol hanggal (elvileg 5.1, de elmegy az maximum surroundnak is) került a lemezre (felirat nincs), extraként pedig kapunk egy kommentárt, egy szegényes és gyenge minőségű galériát, valamint egy pár perces werkfilmet a kígyószörny tesztmozgatásáról. A film jó, kifejezetten hangulatos, azoknak pedig mindenképpen ajánlható, akik anno látták és szerették.

A film: 8,5 pont

A dvd: 7,5 pont

Trailer: http://www.youtube.com/watch?v=_rI74sWPuFM